Észak-amerikai egyházvezetők Budapesten

2017. szeptember 20., címkék: amerikai presbiteriánusok (pcusa), cigánymisszió, dani eszter, bogárdi szabó istván, kanizsai-nagy dóra, menekültmisszió, united church of christ (ucc)

Három napra hazánkba látogatott amerikai testvéregyházunk, a Krisztus Egyesült Egyháza (UCC) vezetése. A John Dorhauer elnök vezette küldöttség találkozott Bogárdi Szabó István püspökkel, és felkereste a UCC által is támogatott missziói szolgálatokat.

Hidat képző igehirdetés

2017. március 20., címkék: lelkésztovábbképzés, dani eszter

Március 6. és 9. között rendezték meg az első magyarországi Langham igehirdető műhelyt, melynek a budatétényi verbita lelkigyakorlatos ház adott otthont. A John Stott alapította nemzetközi mozgalom támogatásával megvalósuló három éves képzés első szemináriumán az – ökumené jegyében együtt dolgozó – résztvevők a bibliatanulmányozó igehirdetés (expository preaching) gyakorlatát mélyítették el.

Misszió mint életforma

2016. november 06., címkék: lelkésztovábbképzés, dani eszter, missziológia

A Zsinati Missziói Iroda három éven át tartó missziológiai továbbképzés-sorozatot indított lelkészek számára, melynek első alkalmán e teológiai tudományterület alapjaival, második alkalmán pedig a teológiai és missziói hermeneutikával foglalkozott a közel harminc résztvevő. A majdnem egyhetes képzéseken áhítatok, beszélgetések, közös éneklés és előadások során kerülhettek közelebb a misszió mélyebb megértéséhez. Az angol nyelvű sorozat jövő év tavaszán folytatódik, azonban a résztvevők addig is saját közösségeikben, gyülekezeteikben végzik tovább missziói szemléletű szolgálatukat. Néhányukat tapasztalataikról, a misszió és a missziológia kapcsolatáról kérdeztük.

Ökumenikus átvilágítás a Rajnai Egyházban

2015. július 03., címkék: rajnai egyház, dani eszter

A második legnagyobb német protestáns egyház tizenhét delegáltat hívott meg testvéregyházaiból, szerte a világból, akik tizenegy napra nagyító alá vonták működését. A partnerek véleménye szerint az egyházban komoly potenciál rejlik és a „tettek helyesek, de hiányzik a só", illetve a határozott teológiai profil. Egyházunkat Dani Eszter missziói irodavezető képviselte.

Soltész Miklós méltatta a református cigánymissziós lelkésztovábbképzést

2015. május 13., címkék: cigánymisszió, dani eszter, lelkésztovábbképzés, soltész miklós

„A Magyarországon élő nemzetiségek és a hazai egyházak történelmi viszonya, jelenlegi kapcsolatai és a közös jövőkép" címmel rendezett konferenciát május 6–án az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

„A hitünk felülír minden kulturális különbséget”

2014. június 22., címkék: ejb, cigánymisszió, dani eszter, skót egyház, skót zsinat

„Arra láttam példákat, hogy az egyház hogyan tud segíteni a gyülekezeteknek abban, hogy missziói küldetésüket jobban meg tudják élni, hogy erősek, életképesek legyenek" – mondja Dani Eszter, aki nemrég tért vissza a Skót Zsinatról. A Zsinati Missziói Iroda vezetőjével az egymásra hatás és egymástól tanulás lehetőségeiről beszélgettünk.

Mint az álmodók

2013. december 06., címkék: szórvány, lelkésztovábbképzés, balatonszárszó, dani eszter

Balatonszárszón tartották a szórványgondozó lelkészek léleképítő konferenciáját december 1. és 4. között. Reflexió.

A cigánymisszióról az utolsó utáni órában

2013. december 02., címkék: dani eszter, cigánymisszió

Cigánymissziós lelkésztovábbképzést tartottak Berekfürdőn november végén. Beszámoló.

Velünk az Isten

2012. december 21., címkék: reformátusok lapja, romamisszió, dani eszter

Számos feladat hárul Dani Eszterre, a Zsinati Missziói Iroda idén augusztusban kinevezett vezetőjére. A lelkipásztorral az adventről, a romamissziós stratégia felállításáról, valamint karácsony és a misszió kapcsolatáról beszélgettünk.

Kiút a mélységből - Dani Eszter a cigánymisszós szolgálatról

2012. február 20., címkék: interjú, cigánymisszió, reformátusok lapja, kitüntetés, dani eszter

Csak Krisztus evangéliuma – az, hogy ők is Isten gyermekei – adhat új identitást, azaz tartást és célt ahhoz a cigányoknak, hogy kitörjenek abból a mélységből, amiben vannak – hangsúlyozza Dani Eszter rákoskeresztúri lelkipásztor, a Dunamelléki Egyházkerület budapesti cigánymissziós lelkésze, aki a majd’ másfél évtizedig végzett kárpátaljai cigánymissziós szolgálatáért januárban Wallenberg-díjat kapott.

Dani Eszter a Wallenberg-díj egyik idei díjazottja

2012. január 18., címkék: kitüntetés, dani eszter

2012 Raoul Wallenberg-év hazánkban, melynek ünnepélyes megnyitót kedden tartották a Nemzeti Múzeumban. Az alkalmon átadták a Wallenberg-díjat, melyben Dani Eszter, református lelkipásztor is részesült.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.